Nem számol új hiperautóval a Porsche, amíg nincs elég jó akkumulátor hozzá
Közel egy évtizede mutatták be a hibrid 918 Spydert, amelynek egyelőre nincs utóda.
Közel egy évtizede mutatták be a hibrid 918 Spydert, amelynek egyelőre nincs utóda.
„Ibra” feliratú baseballsapkában és az autóipar egyik ritkaságával tűnt fel egy rendezvényen az AC Milan 40 éves játékosa.
A brit gyártó legfrissebb újdonsága vélhetően okoz majd néhány álmatlan éjszakát a Ferrarinál.
Őrült felvétel, közel 350-es csúcssebességek is látszanak a műszereken.
A szupergyors autók iránt fokozott érdeklődést mutatóknak ezeket a filmeket semmiképp sem érdemes kihagyniuk.
A németek hiperautója a hibrid hajtású 918 Spyder, amelyből stílszerűen ugyanilyen számú példány készült. Ilyen kékben pedig csak egy.
Egy végső tesztben is összeeresztették a három szuperautót. Érdekes végeredmény született.
Új autót kapott a dubaji rendőrség egyébként sem szerény flottája. Íme egy lista, milyen járgányokkal járőröznek az arab zsaruk.
Itt a gyorsulási verseny, amire már régóta kíváncsi volt a világ.
Egy nem mindennapi visszatéréssel készültek, de az ötletüket hamarabb megvalósította egy másik csapat.
A zuffenhauseni márka két csúcsterméke között pontosan tíz év korkülönbség van. Mi van, ha összeeresztjük őket egy gyorsulásira?